Agyvérzés · Cukorbetegség · Daganatos betegségek · Elsavasodás · Magas vérnyomás · Szívelégtelenség ·
Kellemes-Hasznos.hu

CSAK

POZITÍV TAPASZTALAT

!


  • csökkent a légszomj úszásnál, sportolásnál
  • mélyebben alszom
  • kipihentebben ébredek
  • agyműködésem, kreativitásom javult

Röviden:


Rólam

Nevem dr. Tóth Nándor, 45 éves vagyok és 2010 ősze óta fokozottan ügyelek egészségemre.

Sport

Ekkor döntöttem úgy, hogy a sok számítógép előtti ülés miatt sportolnom kell, így elkezdtem járni uszodába. Célul tűztem ki magamnak 2500 méter leúszását alkalmanként.
Azonban még 5 hónapos sportolást követően is 1700 méter leúszása után szinte törvényszerűvé vált az oxigénhiány miatti légszomj.

Erős javulás

2011 elején egy kedves ismerősöm felhívta figyelmemet a ganoderma gyógygombát tartalmazó étrendkiegészítő kávéra, mely rendkívül finom és egyben jót is tesz a szervezetnek.
Mivel a napomat kötelezően kávézással kezdem, úgy döntöttem kipróbálom. Teljesen átálltam a ganoderma kávéra, és már 2 hét után éreztem a kávézás eredményét. Csökkent a légszomjam, már nem fulladoztam még a hosszabb távok után sem.
Nemcsak a sportolásban érzem a változást, ugyanis egész napomat kitölti e kellemes, energiadús állapot. Ugyanakkor alvásom sokkal mélyebb lett, minden reggel kipihenten ébredek.

Mindenkinek jó

Bár a ganoderma kivonatot tartalmazó kávé sok mindenre jó, én csak a saját tapasztalatomat szeretném megosztani Önökkel. Csak ajánlani tudom mindenkinek, mert frissebb lettem, a kedélyállapotom javult, életerőm növekedett, egyszóval FIATALABBNAK érzem magamat.

Üzleti lehetőség

Ráadásul a terméket nemcsak fogyasztani lehet, hanem annak terjesztésével pénzhez is juthat az ember.

Amennyiben felkeltette érdeklődését, kérem írjon üzenetet, vagy hívhat a következő mobilszámon: 70/ 630-9533

Betegségek, melyektől okkal félünk



dr Tóth Nándor

Kellemes-hasznos.dxn.hu

A gombra kattintva ganoderma gomba kivonatot tartalmazó étrendkiegészítő oldalára jut. Étrendkiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot!



Kicsit részletesebben magamról:


Munkámból kifolyólag elég sokat ülök számítógép előtt. Valószínűleg ennek és a kevés testmozgásnak köszönhetően 2009 decemberében zsibbadást és fájdalmat kezdtem el érezni a bal vállamban és karomban. Háziorvosomtól beutalót kaptam a neurológushoz, aki továbbküldött mágneses rezonancia vizsgálatra. Ott nyaki porckorongsérvet diagnosztizáltak nálam. Orvosom egyik lehetőségként a műtétet említette, másik pedig a hátúszás.

El is kezdtem járni uszodába, és bár szeretem az úszást, mégis egy évig csak 2-3 hetes időközökkel látogattam az uszodát. 2010 őszén tudtam meg, hogy a közelünkben nyílt egy új uszoda, így decembertől oda már heti rendszerességgel kezdtem járni. 2011 januártól már heti két alkalommal mentem úszni. Ugyanis rájöttem, hogy amikor úszom - aznap - nem fáj a nyakam, vállam, karom. Köztes napokon már jelentkezik a fájdalom, zsibbadás.



Táplálékkiegészítők, italok és más egészséges termékek ingyenes apróhirdetései.

pHTML Linkgyűjtemény | Keresned sem kell! | A magyar linkjegyzék - Ingyenes LinkKatalógus | Egészségvédelem - egeszsegvedelem.wyw.hu

Tárhely szolgáltatás | Keresooptimalizálás Garanciával! | Londoni Olimpia 2012
Linkajánló | Hungarian Web Linkgyűjtemény | Internet Webkatalógus

Tárhely Szolgáltatás! 100 Mb tárhely+.HU Domain 1750Ft./év bruttó!

Honlapkészítés, webáruház készítés. http://www.honlapkeszites.biz




A sok úszás miatt - szerencsére - abba kellett hagynom a dohányzást, január 1-től egy szálat sem szívtam el. Immár mint sportoló ember, célul tűztem ki magamnak, hogy a 33 méteres uszodában 80 hosszt úszom le alkalmanként. A célkitűzés fontos volt, különben hajlamos lettem volna ellustulni, és egyre kevesebbet úszni.

2011 áprilisában keresett fel Tamás Laci nevű kedves ismerősöm, aki ajánlotta a ganoderma kávét. Megkóstoltam a kávét és nagyon ízlett. Vettem is a Ligzhi Black Coffeeból egy dobozzal, ettől kezdve minden nap elfogyasztottam egy bögrével. Az eredmény hihetetlenül gyorsan megmutatkozott: kevesebb, mint 2 hét után máris erősebbnek éreztem magamat, fáradékonyságom nagy mértékben csökkent.

Bizalmam a termékben annyira megnőtt, hogy most már a kávé mellett a Ganocelium GL (Ganoderma Lucidum) kapszulát is fogyasztom napi rendszerességgel. A GL kapszula nagyobb koncentrációban tartalmaz ganoderma gyógygomba kivonatot, így a sportolásban elért eredményem még fokozódott.


Kellemes-Hasznos.hu - Kapcsolat


Kellemes-Hasznos.hu


Hasznos linkek:

Kellemes-Hasznos.dxn.hu   Infraszauna